Kisteherautója nem indul a fővárosi forgatagában. A Csupi Autómentés vállalja furgonjának mentését Budapest egész területén és vonzáskörzetében. Mindezt ráadásul rendkívül kedvező áron, hogy Önnek se menjen rá ingje, nadrágja.

 

24 órás autómentés Budapesten

Legyen szó furgon, kisteherautó, kisbusz mentésről. A Csupi Autómentő vállalja éjjel-nappal, a hét minden napján a mentést. Akár az éjszaka közepén, akár a nappali csúcsforgalomban is állnak rendelkezésére.

Villámgyors furgonmentés Budapesten

A Csupi Autómentő diszpécser szolgálatát NON-STOP hívhatja a +36 70 62 62 777-es telefonszámon. Egyeztetést követően Budapest egyes területein 15 percen belül a segítségére sietnek, de a főváros jelentős részén 30 percen belül kimentik Önt a bajból.

Tapasztalt kollégák

A Csupi Autómentő szakmai és emberi felkészültségét jelzi, hogy kollégáik már hosszú évek óta tevékenykednek a szakmában, így szinte már minden fajta helyzettel szembe találták magukat az évek során.

A technikai segítség mellett számíthat megértő segítségükre is, és ha úgy alakul akár az ügyintézésben is segítségére lehetnek, például otthon maradt okiratokért való hazaszállításban.

 

Mire lesz szüksége?

Telefonos egyeztetés során  diszpécser kolléga számára az alábbi információkra lesz szüksége:

  • Mi történt?
  • Hol történt?
  • Jármű típusa, gyártmánya?
  • Váltó típusa (automata, manuális)?
  • A jármű üresben van-e, vagy üresbe tehető-e?
  • Kerék/futómű sérült-e?
  • A jármű hozzáférhető helyen található (mélygarázs, parkoló, fal mellett stb)
  • Hová szükséges szállítani?
  • Telefonos elérhetőség, melyen sofőr kollégánk keresheti
  • Adott esetben írásos megrendelést is kérhetnek: név, cím, forgalmi rendszám, forgalmi engedély szám, jogosítvány szám, személyi igazolvány szám, lakcímkártya szám

 Autómentés Pest megyében is

Autómentő kollégáik állnak rendelkezésére nem csak Budapesten, de egész Pest megyében is. Amennyiben bajba került, hívja nyugodt szívvel a +36 70 62 62 777-es telefonszámon a Csupi Autómentő diszpécser irodáját és a segítség pár percen belül útnak is indul Önért a megye egész területén.

 

Autómentés cégek számára Budapesten

Céges furgonjának mentésében is szívesen áll a Csupi Autómentő az Önök szolgálatára. Sőt mi több partnerei számára további kedvezményeket is biztosítanak:

  • még rugalmasabb munkavégzés
  • gyors kiszállás
  • állandó rendelkezésre állás
  • rugalmas konstrukciók, kedvező feltételek és árak
  • felelősségbiztosítás
  • rövid, gyors rendelkezésre állás napi szinten is

 

Hívja bizalommal a Csupi Autómentőt a +36 70 62 62 777-as telefonszámon a nap 24 órájában bármikor és autómentő kollégáik nyomban útnak is indulnak, hogy kisegítsék Önt a bajban.

Ha Budapesten furgonmentésről van szó, akkor Csupiautómentés!