Budapest nyári fesztivál

 

A Budapesti Nyári Fesztivál az ország és az egész nyári szezon legvonzóbb, legeredményesebb, és talán legszínesebb kulturális fesztiválja a régióban. Az idei, 2019-es nyári szezonban, ugyanúgy, mint az eddigi években is, ismét kiváló előadások, koncertek és bemutatók várják az érdeklődőket a Budapesti Nyári Fesztiválon. Június 1-jével kezdetét veszi ez a páratlanul színes, kulturális és összművészeti fesztivál. Ez a fesztivál több, mint csak egy nyári estés színház élmény. A fesztivál, a főváros szabadtéri forgatagának legváltozatosabb, és a nyári kulturális életének legszélesebb programkínálatát nyújtó rendezvénysorozata. A június első napjától egészen szeptember elejéig tartó fesztiválon a legkiválóbb előadásokat tekinthetik meg a kulturális élményekre szomjazók. Több, mint száz különböző előadást láthatnak, amelyeken átlagosan évente 80.000 feletti a látogatók száma. A kultúra minden műfaja felvonultat előadókat, legyen akár musical, operett, színházi előadások, különböző stílusú koncertek, klasszikus, jazz, pop, és a táncestek sem maradhatnak el, kortárs balett, folk.

Ebben az évben Budapest nyerte el a European Best Destination 2019 díjat, ami egy nagy elismerés. Budapestről azt mondják, hogy a 4 évszak fővárosa, ahol egyetlen pillanatra sem áll meg az élet. A június 1-én induló Budapesti Nyári fesztiválnak is fontos szerepe van abban, hogy a főváros elnyerte ezt a rangos címet, amivel „Európa legjobb úticélja” lett az idén. Napjainkra nemcsak maga a főváros, hanem a fesztivál egész programsorozata is egy branddé vált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy aki a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadásaira vásárolja meg a jegyét, a fantasztikus színházi élmény mellé egy különleges élménycsomagot is kap, hiszen a szigetre egy Színházi Hajójárattal érkezhet. Aki hajózott már a Duna ezen szakaszán, tudja, hogy csodálatos élményben lesz része. A vidékről vagy külföldről érkező látogatók pedig egy népszerű és közkedvelt „Aludjon Budapesten Színházjeggyel” csomagajánlatok közül válogathatnak. A Budapesti Nyári Fesztivál felzárkózott Európa nagy fesztiváljai közé, magas színvonalával, és változatosságával, a főváros csodálatos hangulatával összhangban, a régió egyik legszínesebb és leghosszabb összművészeti fesztiváljává nőtte ki magát.

Az egész évben gazdag kulturális kínálatnak, a nyári időszakban nélkülözhetetlen üde színfoltja a Margitszigeti és a Városmajori nyári színházak programkínálata. Az idei évadban lesz új opera, klasszikus és kortárs balett, szimfonikus és könnyűzenei koncertek, nagyszabású operett bemutató, gyerekelőadás és számos családi program is, így minden korosztály megtalálhatja a számára leginkább kedvére való programot. A fesztivált a legkiválóbb hazai művészek mellett, számos, a világ nagyszínpadairól érkező sztárvendégek és együttesek teszik még emlékezetesebbé. A fesztivál ideje alatt két nyári színházban tekinthetik meg a színvonalas előadásokat. A Margitszigeti és a Városmajori szabadtéri színpadok adnak otthont a fesztivál fellépőinek. A tavalyi szezonban 105 ezer vendéget fogadott a fesztivál. Ez is azt jelenti, hogy a látogatók száma és ezáltal a programok iránti érdeklődés is évről-évre növekszik. A közönség egy része visszatérő látogató Budapestről és az ország különböző városaiból, ez is mutatja a fesztivál erejét és értékét, magas színvonalát. Egyre többen érkeznek külföldi vendégek is az előadásokra, amely szintén megmutatja az előadások gazdagságát és színvonalát. Nem csak a felnőttek számára kínál kellemes szórakozási lehetőséget, hanem gyermekelőadásokkal is várja a családokat a Budapesti Nyári Fesztivál. Éppen ezért gyerekprogramokból sem lesz hiány, és a városmajori nyárnyitó Vakációváró Fesztivál, valamint a családi nap után, minden hétvégén délelőttönként a gyerekek vehetik birtokba a Városmajori és Margitszigeti Szabadtéri Színpadot. Egészen 3 évestől 12 éves korig várják a nagyszínházi élményre vágyó gyerekeket. A nyár folyamán, egészen augusztus végéig, minden szombaton a Városmajorban, vasárnaponként pedig a Margitszigeten az Interaktív Meseszínpadon, és a Szent Margit romoknál 10.30-tól kezdődnek a gyerekeknek szóló előadások és programok, amelyek fantasztikus és varázslatos gyerekszínházi előadásokkal várják a minőségi szórakozásra vágyó családokat. Hogy csak néhányat említsünk a teljesség igénye nélkül, láthatják a Csodaszarvas meséjét, Süsü, a sárkányt, előadásra kerül Pinokkió élő bábjátéka, lesznek Magyar Népmese színházi előadások, de a Kiskakas gyémánt félkrajcárja vagy a Négyszögletű kerekerdő is megelevenedik a színpadon, a gyerekek legnagyobb örömére.

A Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett, amely két hangulatos szabadtéri játszóhely, további három programhelyszín, a Víztorony, a Kolostorok és az interaktív meseszínpad, még további fantasztikus és kihagyhatatlan élményekkel szolgálnak egész nyáron az érdeklődők számára. Az idei fesztivál minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a főváros két kivételes hangulatú szabadtéri játszóhelyén, amelyek a látogatók igényeinek megfelelően évről évre tovább emelik előadásaik számát. Ez azt jelenti, hogy idén közel 120 színházi előadás és program közül válogathat a nagyérdemű közönség. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon napi szinten közel 3000 ember szórakozhat, a Városmajori Szabadtéri Színpad pedig naponta 800 embert is vendégül láthat. Az színes és változatos előadásokkal minden korosztály figyelmére igényt tartanak. Az ország legimpozánsabb nyári szabadtéri színháza, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad nemzetközi viszonylatban is híres kivételes atmoszférájáról, ahol nem csak a közönség számára élmény az előadás, hanem az előadók számára is kuriózum itt fellépni.

Szemezgessünk egy picit a fantasztikus Budapesti Nyári fesztivál program kínálatából, a különböző kulturális stílusok előadásaiból.

A kiváló operák sorát a Turandot nyitja meg. A hagyományokhoz hűen, folytatódik a fesztivál egyik legnépszerűbb komolyzenei programja, a világsztár operaénekeseket felvonultató Operagála-sorozat, Vittorio Grigolo és Sáfár Orsolya, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekarának közreműködésével, Héja Domonkos karmester vezényletével. A két egyfelvonásos „ikeropera”, a Parasztbecsület és a Bajazzók Georges Delnon rendezésében két augusztusi estén lesznek láthatók. A Csárdáskirálynő is természetesen bemutatásra kerül.

A balett kedvelőinek egy igazi kuriózummal kedveskedik a fesztivál.  Első alkalommal lesz látható a margitszigeti színpadon a romantikus „fehér” nagy balett, a Giselle, a Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera és Balett Színház előadásában. A tánc kedvelőinek kihagyhatatlan élményt kínál a Barbár éjszakák tánc attrakciója. Augusztus közepén első alkalommal lép fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Sukhishvili Grúz Nemzeti Táncegyüttes. A Duna Karnevál Gála tánc koncertjén közel 200 fantasztikus külföldi művész látványos előadását élvezheti a közönség.

A komolyzene varázslatos világa is felcsendül a fesztiválon. A világ vezető brácsa- és hegedűművésze érkezik június elején, ő Nigel Kennedy. Eljön Nicola Benedetti hegedűvirtuóz, akit a brit királynő, II. Erzsébet kitüntetett, és a San Francisco-i Szimfonikus Ifjúsági Zenekar közreműködésével varázsol el minden érdeklődőt. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar is folytatja hagyományos idei hangversenyét Hamar Zsolt karmester vezényletével. A hagyományokat megőrizve a margitszigeti szimfonikus filmzene koncert sorában a Budapest Symphony Orchestra előadásában a Hollywoodi csillagok koncert lesz hallható és látható.

Igazi különlegességnek számít a nagysikerű Broadway-musical, a Bonnie & Clyde hazai ősbemutatója Harangi Mária rendezésében. A híres gengszter legendából készült lenyűgöző látványvilágú musical most a Margitszigeti szabadtéri színpadon elevenedik meg.

Augusztus 20-án a Tolcsvay-fivérek készülnek egy erre az alkalomra született ősbemutatóval. A nemzeti ünnepen az Operaház Zenekara és Kórusa, valamint a népi együttes és rock zenekar is közreműködik. A magyar mise szólistái között több híresség is fellép, mint Miklósa Erika, Janicsák Veca, Gábor Géza és Sándor Péter.

A könnyűzenei koncertek sem maradhatnak el, a fergeteges buli hangulatot a nyári fesztivál idei évadján az 5. születésnapját stílusosan a Margitszigeten ünneplő Margaret Island formáció indítja útjára, egy teljesen új és egyedi látványvilággal, valamint szimfonikus zenekari kísérettel kibővülve. A teljesen megújult felállásban, de szintén születésnapos, immár 15 éves Anna and the Barbies zenekar is fantasztikus koncerttel készül. A születésnap alkalmából a Heuréka Pop Orchestrával közösen, Kis-éji Rock and Roll címmel egy szimfonikus koncerttel készülnek a közönségnek. A Pink Martini két egymást követő napon is fellép, a Žagar zenekar Electric Rituals koncertjével és több tehetséges vendéggel kiegészülve mutatja be mindenki számára inspirálóan ható világát egy sodró flow-élményben. A Margitszigeti könnyűzenei élményeket augusztus végén két nagyobb koncert zárja. A Budapest Bár kivételes sztárvendégekkel teszi feledhetetlenné a fesztivál végét, itt lesz Mező Misi, Lovasi András, Rutkai Bori, Keleti András, Behumi Dóri, Németh Juci, de fellép még Frenk, és Szűcs Krisztián is.  A nyári fesztivál utolsó napján pedig az örökké fiatal rock and roll hazai nagykövete, Fenyő Miklós Csók Koktél című nyárzáró bulijára kerül sor. Egészen hihetetlen, hogy ez a fellépés már a 22. hagyományos margitszigeti buli lesz.

Azért a Városmajori szabadtéri színpadon sem fognak unatkozni a látogatók, hiszen a nyári fesztivál másik fő helyszínén is rendkívül impozáns a fellépők és az előadók névsora. A júniusi nyitókoncertet Freddie kapta meg, és rajta kívül olyan nevek is fellépnek a fesztivál ideje alatt, mint a Cotton Club Singers, Palya Bea, a Magashegyi Underground Symphonic, a Pál Utcai Fiúk. Itt lesz Geszti Péter egy olyan igazi, pörgős Best of Gesztivel, jön a Hiperkarma és szeptember elején Caramel Akusztik koncertje követik egymást. A világ zenéje címmel hallhatják Náray Erika–Szinetár Dóra–Szalóki Ági közös koncertjét is, majd Kamarás Ivánt, Vásáry Tamást és a Kodály Ifjúsági Világzenekart, valamint a híres orgonaművész, Rákász Gergely koncert sorozatának következő fejezete, a Lords Of The Organ III. – Bach, Holst és Berlioz zenéivel is felcsendül.

Természetesen idén is lesz Városmajori Színházi Szemle, viszont az előző évekhez képest most még nagyobb számban szerepelnek majd klasszikusnak számító magyar művek, amelyeket egy új, izgalmas rendezésben láthat a közönség. Színpadra kerül a Tündérlaki lányok című színmű, amely megnyitja a Szemlét. Örkény István halálának szinte napra pontosan 40. évfordulója alkalmából a szerző Tóték című darabjával emlékezik meg a fesztivál. Az Állami Áruház propaganda operettje biztos sikerre számíthat, a Hamupipőke-történetével, Az üvegcipővel is sok érdeklődőt várhatnak a budai színpadra. A salemi boszorkányok című, országszerte nagy érdeklődést kiváltó előadás is látható lesz. Az Édes Anna is megelevenedik a Városmajor színpadán, Mészöly Anna megható alakításában. Az Osztrigás Mici és a Black Comedy című fergeteges komédiák által, sok nevetéssel zárja az idei Szemle fesztivál programját július 2-án.

A szemlén kívül is lesznek természetesen fergeteges és fantasztikus színházi előadások, valamint kiváló musicalek is, amelyek közül most csak néhány nevet és címet említenénk meg a teljesség igénye nélkül. Szerepelnek a felsorolásban híres szerzők, rendezők, valamint kiváló színészek egyaránt, mint Woody Allen, Dan Gordon, Verebes István, Harsányi Gábor, Koltai Róbert, Fenyő Iván, Parti Nagy Lajos, Hunyady Sándor, Dés László, Básti Juli, Szilágyi Tibor, Benedek Miklós, Kovács Patrícia, Mészáros Máté, Szabó Kimmel Tamás, Szabó Máté és Nyáry Krisztián. Fantasztikus névsor. A Valahol Európában, a My Fair Lady, valamint a harmadik éve rendszeresen visszatérő, és nagyon népszerű Így szerettek ők című koncert színházi előadások igazi felüdülést és szórakozást kínálnak.

A Városmajori Szabadtéri Színház idei kiemelt három estés bemutatója Fejes Endre romantikus drámája lesz, a Jó estét nyár, jó estét szerelem. A nyári este romantikáját végzetszerűségével megtölti ez a klasszikus történet, a csodálatos környezet ölelésében. Az idei nagy Budapesti Nyári fesztivál több, mint három hónapon keresztül, új bemutatókkal, lenyűgöző és látványos produkciókkal, egyszeri és megismételhetetlen eseményekkel, sok új, egyedi tartalommal gazdagítja a főváros kulturális programkínálatát. Ezen a fantasztikus és hosszan tartó nyári fesztiválon mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő kulturális kikapcsolódást.

Várnak mindenkit sok szeretettel a felejthetetlen élmények és a szép, romantikus, holdfényes nyári esték reményében. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk.