Az ATV híradó birtokába került az a két felvétel, melyet még nem hoztak nyilvánosságra, mostanáig. A két sosem látott felvételen a Viking szállodahajó és a Hableány sétahajó május 29-i szerencsétlen ütközését láthatjuk. Míg az egyik felvételt egy amerikai turista készítette a Viking hajó orrából, addig a másik felvételt pedig egy térfigyelő kamera rögzítette.

A sétahajó 2019.május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. Az ütközés során a 35 fő tartózkodott a hajón, 33 dél-koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turisták sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét pedig megtalálták a hatóságok.

A Viking ukrán kapitányát halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és több más bűncselekménnyel is meggyanúsították.

Korábban az igazságügyi szakértő vélemény alapján a gyanúsított telefonjáról a baleset időpontjában adattörlés történt, viszont csütörtökön a Fővárosi Ügyészség közzétett egy újabb információt. Miután újabb szakvéleményt kértek, amit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda értékelt és elemzett, arra a megállapításra jutott, hogy az első szakértői véleményben tévesen állították az adattörlés tényét. A fővárosi főügyész pedig fegyelmi eljárást kezdeményezett az Igazságügyi Szakértői Kamaránál.