Budapest közlekedés

 

Magyarország nagyvárosai közül, vitathatatlanul a főváros, vagyis Budapest közlekedése a legforgalmasabb, és egyben a legmodernebb is. Ellenben azt is bátran ki lehet jelenteni, hogy a főváros régen kinőtte a közlekedést. Sokkal több az autó és a tömegközlekedést használó utas, mint néhány évvel ezelőtt. Egyre többen költöznek fel a jobb megélhetés reményében vidékről Budapestre, és a Pest megyei kisebb környező városokból napi szinten több ezren jönnek be autóval dolgozni a fővárosba. Ennek köszönhetően nem egyszerű a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban közlekedni Budapesten. Több helyen megoldást jelentenek az úgynevezett P+R parkolók, amelyek a nagy közlekedési csomópontok közelében segítenek az autósoknak abban, hogy ott leparkoljanak az autóikkal és onnan a tömegközlekedést vegyék igénybe a célállomásuk elérésére. Ez a városi dugók elkerülése érdekébeni is hasznos. Akár autóval, akár tömegközlekedési eszközökkel, akár kerékpárral, motorbiciklivel vagy gyalogosan vágnak neki Budapest utcáinak, mindenkire egyaránt vonatkoznak közlekedési szabályok, amelyeket a balesetek és a sérülések elkerülése miatt kötelezően be kell tartani.

Nézzük meg először az autósokra vonatkozó legfontosabb szabályokat. Egész Magyarország területén, így a fővárosban is a következő okmányok szükségesek a gépjárművezetéshez. Érvényes vezetői engedély, másnéven jogosítvány, az autóra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, zöldkártya, valamint forgalmi engedély. A városokkal megegyező módon a sebesség felső határa lakott területen belül 50 km/óra, a nagyobb lakótelepeken és lakóövezetekben 30 km/óra, lakott területen kívül 90 km/óra, autóúton 110 km/óra, autópályán pedig 130 km/óra. A nagyobb főutak szinte kivétel nélkül mind Budapestről indulnak. Autópálya matricát minden autópálya használatára kötelező váltani, viszont a Pest megyei autópálya matricával, az összes budapesti autópálya szakaszait használhatják, a megyei határig, amelynek éves díja 5.000.- Forint.  A Magyarországon hatályos KRESZ szabályok a Bécsi és Genfi Egyezményen alapulnak, ami azt jelenti, hogy a közúti táblák és az útjelzések rendszerint megegyeznek a többi európai országban megszokottakkal. A biztonsági öv használata minden utasnak kötelező, attól függetlenül, hogy melyik ülésen utazik az autóban. A parkolásért Budapest legnagyobb részén fizetni kell, a díjszabás a meghatározott zónáktól függően változik. Leginkább a peremkerületekben lehet még díjmentesen parkolni, a belvárosban mindenhol fizetős a parkolás. Elektromos autóval közlekedőknek a főváros egész területén ingyenes a parkolás.

Akik azonban nem autóval szeretnének közlekedni, hanem a tömegközlekedést vennék igénybe, azoknak sem kell csüggedniük. Budapesten metróval, kis földalattival, trolibusszal, villamossal, hévvel és autóbusszal, de akár még hajóval is közlekedhetnek, sőt néhány megállót vonattal is elérhetnek. Fontos tudni, hogy a Budapest határán belüli utazáshoz az utasnak rendelkeznie kell érvényes bérlettel vagy érvényesített jeggyel. Meg kell említeni még a fogaskerekű kisvasutat, valamint a budavári siklót és a Hűvösvölgyi libegőt is. Utóbbi kettő igénybevételéhez külön jegy vásárlása szükséges.

A Fogaskerekű vasúton normál jeggyel közlekedhetnek, hiszen megkapta a 60-as villamos számát, de ez nem volt mindig így. A Városmajor és a Széchenyi hegyi gyermekvasút között közlekedik. Aki Budapesten jár, a fogaskerekűt egy egyszeri utazásra mindenképpen ki kell próbálnia. Ugyanez elmondható a Budavári Siklóról és a Libegőről is. A sikló a Clark Ádám tér és a Szent György tér között közlekedik felfelé és lefelé, összekötve a Lánchidat a Budai várral. Csodálatos panoráma tárul a városra és a Dunára egyaránt az utasok számára. A Libegő Zugliget és a János hegy között libegteti fel és le az utasokat, és fantasztikus élményt nyújt, ahogy a fák között megteszi az 1040 méteres távot, miközben a két állomása között 262 méteres szintkülönbség van. Ezt a távolságot körülbelül 12 perc alatt teszi meg, kihagyhatatlan utazási élményt kínál, a lábukat lógatva. Felérve a János hegyről csodálatos panoráma tárul az egész fővárosra.

Budapestnek összesen négy metróvonala van. Ebből a legrégebbi az M1-es „sárga színű” vonalon közlekedő földalatti, amely a Vörösmarty tér és a Mexikói út közötti állomásokon szállítja az utasokat. Összesen 11 megállója van a két végállomást is beleértve. Az összes többi vonalon már hagyományos metrószerelvények közlekednek. Az M2-es „piros színű” járat az Örs Vezér tere és a Déli pályaudvar között szállítja az utasokat, és szintén 11 megállója van. Az M3-as metró, vagyis a „kék színű” vonal Újpest-Központ és Kőbánya-Kispest közötti útvonalon közlekedik, és ez már egy hosszabb vonal, 19 megállón szállhatnak be és ki az utasok. Mindhárom járat egy állomáson, a belvárosban, a Deák tér megállónál találkozik, itt átszállhatnak bármelyik másik két metróra. A legújabb metróvonal pedig a „zöld színt” kapta, a Keleti pályaudvart és Kelenföld vasútállomást köti össze, 10 megállóhellyel. Ez a metróvonal az M2-es „piros Színű” metróval a Keleti pályaudvarnál kapott közös megállóhelyet, így biztosítva az átszállást ezen a két metrón. Az M4-es metróvonalat elsősorban a régi 7-es busz tehermentesítésére építették meg, a közlekedés ezen szakaszon történő hatékonyabbá és gyorsabbá tételére.

A metró vonalak mellett a hév járatai is nagyon népszerűek, főleg, hogy ezekkel a tömegközlekedési eszközökkel, még Budapest bizonyos közigazgatási határain kívül is közlekedhetnek. Öt különböző vonalon közlekednek a hév szerelvényei. Minden hévjáratnál, amely elhagyja Budapest közigazgatási határát, kiegészítő hév-mentjegyet kell venni. A H5-ös hév a Batthyány térről indul, és két különböző végállomása van. Az egyik járat még a fővároson belül, Békásmegyer állomásig közlekedik, a másik járattal pedig egészen Szentendre állomásig utazhatnak. A H6-os hévjárat a Közvágóhíd és Ráckeve, valamint Tököl között közlekedik. A H7-es hév a Boráros teret és Csepel külső kerületét köti össze az utasok számára. A H8-as hév Örs Vezér tere és Gödöllő, a H9-es pedig szintén az Örs Vezér térről indul és Csömör állomásig közlekedik.

Hajóval a belvárosi kikötők állomásairól négy különböző járattal utazhatnak Budapest területén belül. A 2-es számú járat a Petőfi tértől (Erzsébet híd) a Kossuth térig viszi az utasokat. A11-es számú járat a Kopaszi gát- Budapart állomástól a Rómaifürdőig közlekedik, de csak munkanapokon egyszer reggel és egyszer délután közlekedik, míg a 12-es járat ugyanezen az útvonalon közlekedik, de a rendszeres hétköznapi menetrend mellett hétvégén is igénybe vehető. A 14-es járat Soroksár, Molnár sziget és Csepel-Királyerdő között szállítja az utasokat.

Trolibusszal 16 különböző útvonalon utazhatnak a fővárosban. Az áramszedős pirosra festett autóbuszokkal igazi élmény utazni, hiszen az egyike a legrégebbi tömegközlekedési eszközöknek, így igazi nosztalgikus hangulatával méltán közkedvelt az utasok körében.

A villamos útvonalak behálózzák egész Budapest területét. A kötöttpályás járművek rendkívül közkedveltek, hiszen a földalatti járművekkel egyetemben, a fővárosi dugók kikerülése miatt bárhová gyorsan és egyszerűen eljuthatnak az utasok. Jelenleg Budapesten 35(!) különböző villamosjárat hozza viszi az utasokat. Ez egy elég magas szám még az európai nagyvárosok viszonylatában is. Érdemes megnézni a Közlekedési vállalat honlapját, hiszen alkalmanként úgynevezett nosztalgia járatokat is indítanak. A karácsonyi időszak előtt például egy izzósorral teljesen feldíszített járat rója a síneket, ami fantasztikus látványt és élményt nyújt a vele utazóknak.

Talán lehet, hogy a metrók szállítják napközben a legtöbb utast, de mégis a legátfogóbb és a legnagyobb terjedelemmel az autóbusz közlekedés van jelen a fővárosban a tömegközlekedésben. Nem csak a nappali műszakban, hanem bár jóval kevesebb járat és jóval ritkábban is közlekedik éjszaka, de az éjszakai járatok egész éjjel szállítanak utasokat. Hihetetlen számnak hangzik, de csak nappal több, mint 240 vonalon közlekednek a különböző autóbuszjáratok. Ha hozzávesszük, hogy ehhez még jön a 41 éjszakai járat, akkor látható, hogy egészen behálózzák a buszjáratok Budapest minden szegletét. Közvetlen repülőtéri autóbuszjáratot is indítanak 100E jelzéssel. Az autóbusz a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja az utasokat. Ez az autóbusz egy egyedi díjszabás szerint közlekedik, amely kizárólag a 900 forintos „Repülőtéri vonaljegy” -gyel vehető igénybe.

Ejtsünk néhány szót a közlekedésben használt jegyekről, bérletekről és azok díjszabásáról is. Egy normál menetjegy Budapest határán belül 350.- forintba kerül. Ez a mentjegy egyszeri utazásra szól, átszállás és útmegszakítás, valamint visszaút nélkül. A jegy az 1-99, 101-299, 900-999 jelzésű autóbuszok és a CITY trolibusz vonalak teljes hosszán, valamint a H5, H6, H7, H8, H9 hév vonalakon Budapest közigazgatási határán belül egyszeri, átszállás nélküli utazásra jogosít. Az M1, M2, M3, M4 vonalak teljes hosszán szintén egyszeri utazásra jogosít az ezen vonalak közötti átszállással. A jegyet a metróvonalakon az utazás megkezdése előtt, a kijelölt automatáknál, a többi tömegközlekedési járművön pedig a felszállás után azonnal érvényesíteni kell. Bélyegzős érvényesítés esetén a kezeléstől számított 80 percig, az éjszakai járatokon 120 percig jogosítja fel a tulajdonosát egyszeri utazásra. A jegyet egy ellenőrzés alkalmával fel kell mutatnia a jegyellenőrnek, éppen ezért fontos, hogy mindig őrizzék meg azt az utazás végéig. Van tíz darabos gyűjtőjegy, amely 3000.- forintba kerül. A jegyek egyenként használhatók fel az előbbiekkel megegyező módon.

A metró szakaszjegy 3 megállóra használható fel és 300.- forint az ára. Az átszállójegy 530.- forintba kerül, és a jegyet minden felszálláskor kezelni kell, az első alkalommal az egyik, a második alkalommal pedig a másik végénél található számkockáknál. Ez alól a metrók közötti átszállás kivételt jelent. A hajójegy felnőtteknek 750.-, gyermekeknek 550.- forintba kerül. Vannak különböző napijegyek, hetijegyek, turistajegyek is, amelyekről a Budapesti Közlekedési Központ honlapján, www.bkk.hu kaphatnak bővebb információkat.

A leggyakoribb választás az itt élők, vagyis a tömegközlekedést használók számára, főleg, akik rendszeresen és több átszállással is utaznak, a havi Budapest bérlet. Ez a bérlet korlátlan közlekedésre jogosít fel a napijegyek feltételeivel és szabályaival megegyező módon, és tetszőleges kezdőnappal váltható. Érvényes a jelölt kezdőnapon 0:00 órától, vagy a vásárlás időpontjától kezdve a következő hónap kezdőnappal megegyező napon 02:00 óráig Budapest közigazgatási határán belül. Ez a bérletszelvény érvényes általános vagy VOLÁNBUSZ-BKSZ bérletigazolvány, személyi igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány, tehát arcképes igazolványok egyikével együtt, amelynek a sorszámát a megvásárlás alkalmával kötelező megadni, mert az nyomtatással kerül a szelvényre. Így az érvényesített bérlet más személyre nem ruházható át. Ezen kívül még rendkívül sok, akár kedvezményes utazási lehetőséget is kínál a Budapesti Közlekedési Központ, amelyekről érdemes tájékozódni.

Budapesten bérelhető elektromos bicikli, amit Mol Bubi néven ismerhetnek. 143 helyszínen 1846 kerékpár várja bátor felfedező használóit. A MOL Bubi közbringarendszert 24 órás vagy 72 órás jegyekkel, hetijeggyel, sőt, negyedéves, féléves vagy akár akik télen sem fáznak, egész éves MOL Bubi bérlettel is igénybe vehetik. A kerékpárokat felvenni a MOL Bubi gyűjtőállomások termináljainál lehetséges, a kerékpárok hátulján található érzékelőnél, vagy pedig a MOL Bubi mobilapplikáció segítségével. Jegyek vásárlásakor a felhasználó bankszámláján, kerékpáronként 25 000 forintot előzetesen zárolnak. Érvényes jeggyel vagy bérlettel a MOL Bubi bringák használata az első 30 percben minden alkalommal díjmentes, viszont 30 percen túli folyamatos használat esetén már külön használati díjat is kell fizetni. Ennek az összege a túlhasználat idejétől függően fokozatosan emelkedik.

Természetesen, mint minden nagyvárosban, Budapesten is közlekedhetnek Taxival. Több különböző Taxitársaság autóit vehetik igénybe, és ezen kívül vannak magántaxisok is. A tarifák díjszabása minden esetben a szolgáltatótól függően változó. Akár a taxiállomásokon, akár útközben is foghatnak egy taxit maguknak, ha szabad feliratot látnak egy autón, vagy természetesen telefonról is rendelhetnek „házhoz” Taxit.

Ha valaki részletesen szeretné megcsodálni a főváros szépségeit, könnyedén egy-egy megállónyi távolságot sétálva is megtehet, és ha elfárad, bármelyik tömegközlekedési járművel gyorsan és egyszerűen elérheti a célállomást. Budapest közlekedési lehetőségei igen színesek és változatosak, fővároshoz méltó módon, és mindenki megtalálja a saját maga számára legmegfelelőbb és leggyorsabb eszközt.

Budapest csodálatos város, rengeteg látnivalóval, érdemes felmérni a közlekedési lehetőségeket, mielőtt belevágnak a felfedezésébe.

Biztonságos közlekedést kívánunk mindenkinek.